2022. március 31., csütörtök

Best of Austria - 6. évad - DVD Menü


Isten hozott kedves olvasó, de köszöntésként rögtön van egy-két rossz hírem neked:
1: ezen blog stílusa - mint a fejlécben is szerepel - nem éppen köz-ízlés barát, "szereplői (részben) kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk"
2: mivel az utolsó évad DVD-menüjét érted el, lehet hogy nem minden régóta vonszolt sztoriszálat értesz majd, de ne is törődj vele :-) Jobb esetben úgyis elolvasol még pár részt hogy tisztuljon a kép, rosszabb esetben meg még az összetett mondatok értelmezésébe is beletörik az IQ-d és kb a 4. mondat felénél kezdesz el fröcsögve kommentelni hogy: "buzi-e vagy?"



Viszont ha már idáig eljutottál, akkor jó eséllyel az 1. kategóriába tartozol, szóval íme a 6. évad tartalomjegyzéke, jó szokásunkhoz híven még mindig DVD menü formában, hogy egyszer majd visszapörgethesd a kedvenc jeleneteidet, egy kattintással, a többi fölös bullshit nélkül:


Igen, ez (is) az az évad, aminek már meg sem kellett volna születnie, hiszen eddig 5x zártam le a blogot a 6 évad alatt, amiből csak azért nem hat lett, mert az 5. évadot jó magyar közbeszerzési pályázat mintára "félúton" elcsaltuk a rendszeres csúszások, az elbukott EU-s pénzek és *khhhm* a köcsög Soros miatt.

"Akkor mégis miért? Miért miért MIÉRT játszod el Minden egyes évben ezt a cirkuszt,hogy aztán 4 hónappal később megmagyarázd valami ócska dumával, hogy miért kell folytatnod ezt a szemetet... Le merem fogadni, hogy csak a saját szórakoztatásodra tukmálod ránk ezt a szart!!"

"Nos, Tibor, ....majdnem fején találtad a szöget!"

Az igazság az, hogy már a Svájci - Túl Mindenen túra - is egy egész szép lezárás lehetett volna, de egy blogzáró Grand Finálé-nak azért érezhetően kevés volt, plussz a (kibővített) bakancslistámról hiányzott még a Motorosok Mekkája: Szardínia.

Persze csak a sziget, egy autópálya-komp-oda/komp-vissza-autópálya kombóval megint csirke lett volna, még egy 4. évad 20. résznek is, úgyhogy némi reszelgetés után megszületett a méltó TERV!!!

(.....azaz a Terv 3, hiszen a Terv 1 az a Monte Carlo tour volt - itt - , a terv 2 meg az eredeti Vallhalla túra lett volna a hosszabbított útvonalon - itt - , )
Blogzáró epizódnál viszont - ahogy a krimóban mondanák: "nem lehet szarral gurigázni öcsém" - úgyhogy kénytelenek voltunk harmadszor is "nagyot álmodni" így végül - Ez lett az eredmény (link) - :


3800km,
Olasz Alpok, Garda-tó, Firenze, Pisa, Corsika a vörös sziklás tengerpari szerpentinnel, Szardínia, Amalfi, San Marino, majd zárásnak egy Mangart BAZZEG!!!

EZT nézd meg nagyban:


Na?!
Ez már méltó tűzijáték nem?
És Mekkorát fog szólni?!
...Főleg úgy, hogy ha még hozzádobunk pár 2-3 napos kisebb túrát, meg néhány egyéb sztorit, de így az egész már egy Grand Finálénak meg sok, szóval akkor amolyan trónok harca mintára tákolunk az egészhez egy egész szép évadot!

...

...vagy nem, de erről majd később részletesen...


Na hajrá:

Season 6 - Episode 1: Bear Grillsként a Jégzombik földjén ...2.


Tibor, ne legyél már ilyen, tudhatnád, hogy ez azért a 2. rész, mert pár éve - itt - majdnem ugyanezt már eljátszottad egyszer. Február vége / Március eleje van, de mivel 4 hónap után végre kisütött a nap, 400 méteren már a hó is elolvadt ÉS megint többet ittál a kelleténél, megszületik a kolosszális ötlet, ideális "tavaszi" programnak:

"Fel kéne menni egy köcsög nagy hegy tetejére!"
Hogy ez mégis az osztrák tél "peremén" MEKKORA hülyeség, azt - itt - megtalálod






Season 6 - Episode 2: Élvezd ki ami a szomszédban van - Part 1


Ok, az előbb majdnem szó szerint megfagytál, de cserébe legalább végre-valahára megnézted St Bartholoma templomát a Königseen - itt - , és ez, plussz a tény, hogy közben eltelt egy hónap, már eléggé felbátorított, hogy Április elején motorra ülj.
Igen ám, de az osztrák április az nem rövid gatyát és Balaton-parti pisztáciafagyit jelent 15 fokkal, hanem Isten haragját a nejed személyében akit felpókoztál a hátsó ülésre. Ilyen egy dérrel borított motorostúra Hallstatt háta mögé egy idióta motoros- és az épeszű neje szemszögéből: - katt ide -


Season 6 - Episode 3: - Sakkjátszma a jövőnkért


Bár az év- és a TERV az előző 2 bejegyzés alapján egész szépen indult, Főbérlő Franz tavalyi húzása  után nem maradt más választásunk:
Idén kötöznünk kell.
Viszont 4-6000 Eurót kifizetni MEGINT azért hogy 3 utcával odébb cuccoljunk nem biztos hogy megéri.
Főleg nem úgy, hogy ennyi pénzből akár más országban is folytathatnánk a sztorit, már amennyiben jobban megéri, úgyhogy jöjjön a matek:
Menni vagy maradni? - (katt ide a részletekért) - 









Season 6 - Episode 4: Apróságok vegyesen 6.0


Tudom, más blogokban 5 sor + 2 kép is kiad egy saját bejegyzést, mi viszont jó magyar módra "naná hogy jobban tudjuk" :-P Így viszont sok relatíve fontos apróság vagy elvész, vagy útközben a DVD menü "kimaradt jeleneteibe" csúszik.
Elbukni őket viszont kár lenne, úgyhogy jobb híjján íme a tömbösített "Rendezöi változat" extra tartalma:
Föbérlö Franz lezárása Hulk módban,
Költözési tanácsok lakberendezési tippekkel extravagánsoknak,
BMW GS 850 teszt, majd végül de nem utolsó sorban:
Az asszony átcsábítása a Sötét oldalra
 - katt ide a részletekért -



Season 6 - Episode 5: Egy motoros lélekhalála - Vallhalla kocsival


Kvízkérdés 100 pontért meg egy megkezdett doboz Kozel-ért: Honnan ismersz fel egy mazochista vitenámi veteránt?
És egy "lerokkant" PTSD-s motorost?
Bingó.
Egyiket sem ajánlott megkérdezni, hogy tolószék ide-pelenka oda, de "Hova kéne menni nyaralni?" mert mindkettő pont azt ordítja majd amire számítanál: "Vissza a csatamezőre!!"
A sors viszont nem éppen a nagylelkűségéről híres, úgyhogy - mint sejteni lehet - most is válogatott módon tapossa földbe Tiborunk lelkét - itt - , (részben) új, és gyönyörű helyszíneken, de legalább megvillantva Vallhalla rejtett kincsét...



Season 6 - Episode 6: Revende on/of Vallhalla - Part 1


A túl sok pofon az élettől mindenkit megtör. Hősünk is többször megjárta már Vallhallát, de a hegy szellemei eddig mindig röhögve taposták el, az előző rész tartalmáról nem is beszélve...
Kész szerencse, hogy a Marvel univerzum lassan 10 éve pingeli a kollektív kultúrát a mesterien előadott történetein keresztül, de a sztorik mondanivalója mégis egyszerűen csak ennyi: "Sose add fel! Állj fel a 100. pofon után is, és ha még így is vesztesz... akkor ÁLLJ BOSSZÚT!!"
Tiborunk pedig igazi Hollywood-i hősként felkészül, sisakot vesz és sok vesztes küzdelem után még egyszer- talán utoljára - csatába indul minden vészjósló körülmény ellenére... A teljes sztoriért katt - ide -




Season 6 - Episode 7: Revende on/of Vallhalla - Part 2


Igen, bár az előző túra eredetileg 1 részesre lett tervezve mégis darabolni kellett, hála a sors humorának és annak, hogy kedvenc palimadaraként legutóbb 7x adott tűzoltófecskendős-beöntést... Sebaj, emberünk jó mazochistaként először rimánkodik és rinyál, majd visszamegy repetázni :-P Jó, persze, nem ugyanoda, hanem - IDE (link) - hogy bepótolja a kimaradt helyszíneket (Gaviapass, Tonale stb) és tisztességes végjáték fináléként a Mjolnirt pörgetve nyerjen... bögölypirszinggel persze, a jogviták elkerülése érdekében, és mert nálunk a szopóroller SOSEM maradhat ki :-)



Season 6 - Episode 8 & 9: Szezonzáró pánik túra 3 felvonásban


Hiszed vagy sem, de minden motorosnál el tud ám jönni az a fázis is, hogy egy augusztusi teljes hétnyi napsütéses szabadság alatt NE akarjon útnak indulni... Tudom, ez már kb az impotencia kezdete, de ameddig az csak jövőre fog zavarni, a kihagyott szabi és az ezzel bukott szupertúra sokkal előbb okoz majd kőkemény szezonzárási pánikot. Hogy emberünk hogyan jut el 3 felvonásból egy kertek alatti szombati gurulásból a dolomitok tetejére és alszik majdnem szabad ég alatt, az viszont már jobb sztori, aminek az 1. részét - ITT (link) - , a 2. részét pedig - ITT (link) - találod. 




Season 6 - Episode 10-11-12: 890 Duke R / 390-790 Adventure (video?) teszt


Mindhárom modell be volt tervezve a céges tartós-teszt flottába 2020-ban, és szerettem volna mindegyikre legalább egy hétre rátenni a seggem, és megnézni mit is tudnak a modern középsúlyú túraendúrók, és Pokol Panna kistesója ;-) Szerintem hosszabb beharangozóra nincs is szükség ;-) 

A gond viszont csak az, hogy a 2020-as koronavírusnak hála, 2020-ban majdnem buktuk az azévi tesztflottát... :-( és bát szerencsére ez nem következett be, a lezárások, home office és számos egyéb tényező végül 60%-ban mégis csak keresztül húzta a terveimet.
A 790 Adventureszerencsére már 2019 végén a flottába került, úgyhogy 2020-ban az 1. hullám  "lecsengő ágában" fékteszt címen le tudtam nyúlni a tesztmotort, és legalább erről megcsináltam a videotesztet - itt a youtube link - / kis képernyős verzió lent.
 
(blogposztot értelem szerűen ne keress most...)

...a a 890 Duke-ra sajnos végül 2021 októberéig várnom kellett, és mivel újdonsült apaként egy 1 hónapos babát próbáltam tutujgatni, így az eredetileg remélt 1 hétből 1 nap lett - a videotesztből pedig végül csak egy "képgaléria-teszt" a Sportmotorra, amit - ITT (Link) - megtaláltok

....a 390 Adventure meg.... Az sajnos csak egy reggeli munkába menetnyire jött össze október vége körül, és bár legalább a képteszthez meg tudtam csinálni a fotókat, addigra már költözés alatt álltunk, és olyan állapotban voltam, hogy AZ az anyag már sajnos ment a levesbe...


...

...ok, te bajod öreg... de HOL A TÖBBI???


HOL A FUCKBAN VAN SZARDÍNIA???

Nos Tibor, egyrészt boccs, és hidd el, nem így volt tervezve, másrészt meg mivel ezzel az évaddal most már tényleg-tényleg cserkész becsszóra vége a bulinak és végleg bezárjuk a boltot, gondolom úgyis mindegy.... ha a 7. évadra csúszott és fent részletezett Grand Tour-t már csak 2021 nyara környékén biggyesztem majd ide egy könnyes búcsúval az oldal végére.

"Jóvan, láttuk már ezt, tudjuk, megint eljátszod a hattyú halálát, oszt 4 hónap szünet után majd büfögve megint indul az új évad"

Jogos a gyanú, elismerem, de nem.
Most már tényleg nem....

...és hogy lásd mennyire NEM, a tényleges blogzáróhoz, a slusszpoénhoz, Murphy utolsó fricskájához, katt  - ide (link) - : Ez lett végül Murphy Flawless Fatality-je (...vagyis annak első felvonása)





2020-ban ugyanis számos kurva szar és egyetlen jó dolog végül olyan élethelyzetbe hozott, ami miatt minimum kérdésessé- de inkább lehetetlenné váltak a következő évekre betervezett túrák.

Tudom, hihetetlenül hangzik, hogy a Grossglocknertől 1 órányira lakva az ember "végleg" szögre akassza a motorkulcsot, de ha - erre a linkre kattintva - elolvasod a posztot, rájössz hogy mekkora súlya is van annak a rég elcsépelt közhelynek, hogy "a sors tartogat ...meglepetéseket"




Season 6 - Episode 14 - 3 Szupergát-túra a Glockner tövében - avagy a Google Maps árulása


... ok, a blogot lezájuk, és próbáljuk TÉNYLEGESEN elkönyvelni hogy ennyi volt.
Új élethelyzet jön.
Alkalmazkodj szépen Tibor!
...és emberünk hajlik is. Még nem törik , de már hajlik. 
"Ok a több napos túráknak reszeltek, de legalább valami rövid csak belefér még... Egy napos, itt a környéken, az évek óta halogatott helyeken...!"
...úgyhogy zárás utánra amolyan Bonus material-ként itt egy utolsó kanyar és egy utolsó poén a régi idök emlékére - katt IDE - 
...amihez persze Murphynek is lesz 1-2 szava....






S06-E15: Made in Austria Blog - The Last run - Part 1



2020 a rohadt covid miatt mindenkinek szar volt. Nekünk is. De 2021 elején még a leg-pesszimistább napjaimon SEM gondoltam volna, hogy a sors EDDIG fel tudja tekerni a szopóroller-potmétert. Ez alatt az egy év alatt ugyanis odáig szopatott az élet, hogy a végén már a legkevésbé-szar opciónk az lett, ha hazaköltözünk Magyarisztánba. Tudom én se hittem volna soha, de az okok töredéke is csak nagyon-nagy vonalakban lesz részletezve, mert ez a blog nem a sajnáltatásunkért íródott soha. Viszont amiért igen - hogy ha már mindent bukunk mit teszünk?
Bingo.
Még egy utolsó kör.
Mindennek az emlékére - itt:  - link -









S06-E16: Made in Austria Blog - The Last run - Part 2


Ha pedig már utolsó kör, akkor szóljon is nagyot! ....gondolná emberünk, és bár az intro-ban sokkal nagyobbat álmodtunk, ennek végül csak a 70%-ára "kaptunk csak büdzsét" - idöben, idöjárásban, és szerencsében is. 
De sebaj.
Már ezen túra első napja is elég hogy kipipáljuk a svájci "Missing-Bucketlist-tour"-ra tervezett etapokat, de hogy ez a Klausen-Furka-Grimselpass-ok után tud-e még áll-leejtős élményt adni, na azt ITT elolvashatod: - link -









S06-E17: Made in Austria Blog - The Last run - Part 3



Az előző nap szarráázását kivéve az utolsó túrám egész jól indult, úgyhogy fáradtan de elég bizakodva indultam neki a következő szakasznak. Az útvonalterv alapján ugye a "felejthetetlen túra" volt a cél, és ez össze is jött, csak sajnos nem teljesen úgy ahogy szerettem volna, a sors ugyanis megmutatta mit is jelent "Murphy törvénye".....kimaxolva.

Így kúródik el ugyanis egy tökéletes motoros túra 22-szeresen is!!  - link -











S06-E18: Made in Austria Blog - The Last Run - helyett - Az ember tragédiája



Az előző Last-Run túrát persze mindezektől függetlenül végigcsináltam. Nem teljesen úgy ahogy terveztem, pár rész kimaradt, sok sajnos be se került a tervbe, de ettől függetlenül volt benne pár egész jó rész, amiket tényleg szerettem volna még megírni nektem - és a későbbi önmagamnak is, hogy legalább ne felejtsem el, hogy nem volt mindig minden ENNYIRE szar.
A gond csak az, hogy a hazaköltözés, az ezzel járó összes egyéb teendő és szívás, plussz maga a tény, hogy az álom melómat, a hobbimat, és Ausztriát IS fel kell adnom, idővel annyira taccsra tett minden szinten, hogy akárhányszor próbáltam már nekiállni az utolsó bejegyzésnek az utolsó 2 napról, már egyszerűen nem ment... 
Így egy ha jól emlékszem 2022 márciusi kiküldetés alatt, 1,5 üveg bor után töröltem a félkészre tákolt bejegyzést és megírtam ezt a búcsút nektek  - link -
hogy legalább az a pár ember aki várta még az utolsó részt, már ne várjon legalább hiába........







 - CUT!!! -



......mondom CSAPÓ TIBOR!!
Lehet tiplizni és kapcsold le a villanyt kifele menet....






2022. március 23., szerda

The Last Run - helyett - Az ember tragédiája

 

Tudom-tudom, ez már még hozzám mérten is pofátlan volt, és ezúton is "boccs" és elnézést mindenkitől, aki bő fél éve várta a blog tényleges zárótúrájának utolsó epizódját, és hogy ne húzzam feleslegesen senki idejét, már most szólok:

Ha némi röhögés reményével kezded olvasni ezen sorokat, el kell hogy szomorítsalak...:  

Ez a bejegyzés SEM az utolsó túrám utolsó 2 napjának az a régen megszokott vidám hangulatú kreténkedös sztorija lesz, csak egy pár soros indoklás és infó, - azoknak akiket érdekel - hogy miért nem készült el végül soha az utolsó epizód. A többieknek meg röviden csak annyit, hogy: Kössz a kitartást, a pár jó szót és pozitív kommentet - akár itt, akár a sportmotor-on, és a jövőben csak akkor nézz vissza, ha "nosztalgiáznál", vagy valamelyik régi túra útvonalat keresed, mert nem lesz több új motoros kontent. 

 

De tényleg.


ITT és MOST ez már a TÉNYLEGES és a sokadik utáni VÉGLEGES búcsú, és nem lesz se több reboot, se semmi, és sajnos az utolsó túra záróepizódja se készül már el soha.

 

.........ennyi volt srácok. Ez Van.


...Mentségemre legyen mondva, a túra utolsó részét tényleg meg akartam még írni, és már vagy 10x kb nekiültem, - józanul, kicsit szittyósan, durván bepiálva is - hogy na... na MOST...!  ...most talán még egyszer utoljára meglesz az ihlet...

....de aztán nem lett belőle semmi, csak össze-nem-függő tartalmatlan bekezdések halmaza, amik se minőségben, se stílusban, semmiben nem hasonlítottak már a korábbi részekhez, mert hiába lett volna meg a szándék, egyszerűen nem ment...


.......Már sokadszori próbálkozásra SEM ment.....

 

...az ok az összes nyomorom részletezése nélkül - amit amúgy sem akarok a világra tukmálni - erősen komprimálva pedig annyi, hogy az élet az elmúlt bő egy évben többféleképpen, folyamatosan és összességében sokkal durvábban k*rt meg, mint amit valaha el tudtam volna képzelni, és bár egy jó ideig küzdöttem, próbáltam menteni a menthetőt, és legalább bízni a jobb jövőben, időközben szép-lassan, fokozatosan valami végleg eltört......

Ezt persze nem azért mondom hogy bárki sajnáljon, mert ha siránkozni akarnék, csak el kéne kezdenem részletezni az okokat, de mint mondtam, nem ez a cél, és ezt is csak azért írtam le ide, hogy lássátok:

A blognak most már tényleg reszeltek 

Game Over

 

Két-három záró gondolatnak pedig - ami azért a blogra tartozik / tartozott:

 

1: Igen, végül csak haza kellett költöznünk Magyarországra, és de, naná, motorozás-, a környék és a lehetőségek szempontjából persze hogy szopás, de ez már mind nem számít. Hiszed vagy sem de mindezek ellenére reggelente a tükörbe nézve őszintén tudom mondani, hogy "a kislányodért megérte, mert ő itt sokkal boldogabb, és ITT a papáékkal játszva nőhet fel , lesznek igazi barátai, satöbbi....

Persze, rosszabb napjaimon továbbra is tele a faszom elég sok mindennel, a reménytelen lakhatási kilátásainktól kezdve, a magyar rögvalóság napi szintű kulúrsokkjain át, a nyugatit meghaladó infláció- és árszínvonaláig, de aztán elég hazaérnem, ránézni a vígan kacagó kislányomra, és egy újabb napig csinálom tovább, .....érte:



2: A motorom egyenlőre MÉG megvan, bár kérdés hogy meddig és minek, mivel a lakásunktól szűk 30km-re tudom csak tárolni, úgy hogy:

A: ne lopják el egyben vagy alkatrészenként 2 napon belül

B: ne szabad ég alatt, közterületen kelljen tárolnom új mászókát biztosítva ezzel a teljes lakótelep összes gyerekének és instagram-pózer menő 20 évesének.

Használni emiatt nem tudom, így a benzin is lassan belerohad és mielőtt bárki azzal baszná egekig az utolsó félig-ép idegszálam hogy "faszééé nem veszel vagy bérelsz egy garázst a környéken", azt megkérném hogy tippelje meg az indokot:

Bingo! 

Garázs ugyanis (fél éve mióta nézem) nincs se kiadó se eladó, még 5 milláért se, meee az kell a szomszéd Borinéninek és Jolánkának, az 500-eurós régi Swift-nek, meg a paradicsompalánták üres-kefíres dobozait tárolni. :-P

 .....Prioritások Tibikém.... Prioritások! 

...Ennyi.

 

3: aki pedig a fentiek után esetleg aggódna, hogy ezen poszt megosztása után fütyörészve elindulok a fürdőkád felé egy kenyérpirítóval a hónom alatt, azt megnyugtathatom: 

Mivel a kislányom él és virul EZ nincs tervben, mert szeretném látni ahogy felnő, és nem fogom cserben hagyni, akármit basszon is még rám az élet.....



.....és csakhogy meglegyen az utolsó slusszpoén: 
Ugye az utolsó túrám elején "felejthetetlen túrát kívántam, szövegben és hangulatban is passzoló zenei aláfestésekkel" úgyhogy miközben ezen sorokat gépeltem, Murphy még egyszer utoljára belepiszkált a Youtube playlist ajánlóba, és bedobta ezt ( - link -):


.....az utolsó akkord után pedig már szinte tényleg hallottam, ahogy a fülembe súgja: 


......ÉN nyertem kisköcsög!








2021. szeptember 18., szombat

The Last Run - Part 3

 - az előző részhez klikk ide -


....emlékezz Tibor....

...emlékezz!

....ha már mindennek vége, legalább egy "felejthetetlen" motoros túrát kívántál....

...sosem hallottad még a mondást hogy "vigyázz mit kívánsz?"


Ok, nézzük, mit tanultunk Hollywood-ból? Mi kell egy jó Blockbuster-hez egy filmszéríában?

 - újdonság! 

 - folyamatosan növekvő tétek, élmény és költségvetés!

 - na meg pár csöcsös lotyó....


Nos, az utolsó pont ugye egy motoros túránál nem játszik, 8 év Ausztria, és 6 édvadnyi Alpok-Dolomitok blog-túraélmény után meg elég nehéz már nagyon gurítani, főleg úgy, hogy a nagy durranás-újdonságok nagy része már 6-700km-es rádiuszon kívülre esik...

....na de mégis valahogy pont ezeket az eddig kimaradt részeket kéne láncba fűzni / komprimálni, úgy, hogy a korábbi élményfaktorokra az összkép még mindig rádobjon egy lapáttal nem?

De! ...6...!

Ne kezdd a hülyeséget öreg!

Jó jó oké, a múltkor tényleg kicsit elvetettük a sulykot (#köhh ....megint) szóval....

....de, de, pont így kéne csinálni és éppen ezért félig-meddig ez is volt az intro-ban beharangozott 6 napos tervben ugye...


A gond csak az, hogy egyrészt már ott érezni lehetett, hogy ez így, ebben a formában nem igazán lesz hiánytalanul kivitelezhető, (főleg ha az időjárás is csúnyán kibaszik velünk) másrészt a "plusz egy lapát" a megszokotthoz hasonló környezetben még így is nehezen ad ki egy "felejthetetlen" élményt...

Nem, felejthetetlen akkor lesz valami, ha - már filmszériánál maradunk - a Die Hard 3-ra sok évvel később megcsinálod a Die Hard 4-et... Vagy a Terminator 2-re a T3-at... Mikor minden téren rá akarsz ígérni az előzőekre, nagyon erőlködsz, szürreálisan túltolod, és egy akkora kalap szar lesz a vége, hogy azt a buktát 10 év múlva is felemlegetik. 

Elcsépelt mondás ugye, hogy a "jót könnyű megszokni, mert túl gyorsan nő az ember ingerküszöbe", de az érme másik oldala, amit bármelyik első féléves pszichológia hallgató kapásból rávág, hogy nem gond, hiszen "a kihagyott lehetőségek / elbaszott dolgok sokkal tovább birizgálják a paraszt agyát...!

Nem, hidd el öreg, hogy az Intro-ban beharangozottak után eszem-ágában-se volt negatív reklámmal való blog-nézettségnövelést generálni, mert akkora lájkvadász messze nem vagyok, hogy szándékosan szabotáljam az utolsó túrámat...

Nem barátom, EZ teljes egészében a saját hülyeségem eredménye lett.... és ha már eddig újra meg újra mondtam hogy "hozz egy-két sört a hangulat kedvéért", most is időben szólok:

A mostani posztra keríts egy stresszlabdát, vagy egy karácsonyi-bejgli méretű joint-ot, különben már kb a felénél üvöltve baszod majd az egeret a monitorba...

Felcsigáztalak?

Akkor tedd be szépen a továbbra is a poszthoz illő Soundtrack-et: Bakermat Trouble-jét (link) és kezdjük szépen egy kérdéssel:

Szerinted mivel lehet csúnyán elbaszni egy többnapos motorostúrát?

Nos Tibi... Tessék: itt egy tucatnyi opció - a kedvedért és a bloghoz hűen persze - listába szedve:

1: Nem tudod hova mész / nem nézel rendesen utána = csomó jó köztes helyet buksz amik minimális kitérővel megnézhetőek lettek volna

2: Folyamatosan variálsz / költség-optimalizálsz, egészen addig, míg a végén vagy nem ott kötsz ki ahol akartál, vagy csak keserűen kell konstatálnod, hogy "ez kurvára nem az volt amit eredetileg akartam" és ezért még annak se örülsz igazán amit viszont lát(hat)tál

3: Rossz navival / térképpel mész, ami rossz fele visz, ezért minimum értékes időt buksz, rossz esetben meg tök rossz helyekre mész...

4: Nem is viszel navit, mert az buziknak való és/vagy nincs hova felrakni és/vagy csak a telefonodon van és különben is: Te majd megjegyzed hova mész.... Haha... Persze...

5: túl sokat vállalsz be 1 napra, aminek egy részét így a közben itt-ott bukott / nem beleszámolt idő miatt nem tudod teljesíteni és/vagy el is fáradsz mint a dög

6: Alig állsz meg / nem pihensz közben és úgy elfáradsz, hogy a végén már nem is élvezed az egészet

7: nem viszel magaddal innivalót / tartalék kaját, leesett vércukorszinttel, félig kiszáradva meg elég gyorsan olyan feszültté válsz mint egy habzó-szájú kukázó mosómedve. Tudom, majd a kúton 2 perc alatt utántöltesz te is, de tankolni ugye elég ált. egy nap 1x- max 2x-is, szóval ha húzóra le is öntesz 1,5 liter löttyöt, az a következő tankolásig, nyáron, protektoros kukazsákban izzadva az még mindig pont fele annyi mint kéne... Ja, hogy "majd te többször megállsz?" - Oké, persze, lehet, de minden hüttés kajálás fél óra mínusz, abból a kevés idődből, amiből amúgy sem sok van, de innentől ugye már úgyis egyéni preferencia kérdése hogy mi neked a fontosabb....  

8: nem mindened vízállóan csomagolt, ezért a nap végére valamid, amire nem is gondolsz 3 napos használt kotton állagúra pácolódik... Fényképezőgép, gatya a vacsorához, tökmindegy... tartalék cuccod meg nincs, hisz akkor ennyi erővel mehetnél motor helyett lakókocsival is... 

9: Cserébe viszont valami felesleges szart viszont viszel - fényképezőgép állvány, szelfibot, drón - amit úgyse veszel elő, de a Tibinek is van, szóval veszel- és viszel egyet te is, kiskrova-szett mert hátha kell, stb... Öreg, ha a plusz súly nem is számít, mert nem a hátadon cipeled egész nap a szarokat, már elég az is, ha a szemét csak hasznos helyet foglal és/vagy folyamatosan útban van...

10: útközben nem alkalmazkodsz a megváltozott időjáráshoz - "ááá, nem esik az annyira/olyan sokáig" / "franc se kezdd el vetkőzni, úgyis mindjárt hidegebb helyre megyünk" - öreg, ha vizes/ázott cuccban pácolódsz egész nap / izzadsz mint kabátos-kuvasz a sivatagban, vagy fázol- és emiatt megfázol, az jobb esetben csak az élmény rontja, rosszabb esetben elbassza az egész túrát...

11: Szállásnál a túl olcsó/túl drága választás ugye megint egyéni preferencia kérdése, szóval nem az okoz gondot, de még az sem ha foglalás nélkül nyomod freestyle-ban ahogy én szoktam. Nem, kibaszni magaddal akkor tudsz, ha túlhúzod a szálláskeresést, sötétedés elött kicsivel még 19-re lapot húzol, aztán jobb esetben folyamatosan növekvő stressz-szinttel és zabszemmel a seggedben kilincselsz házról házra, rosszabb esetben meg alhatsz egy útmenti padon, vagy arra ébredve hajnal 2-kor hogy kihűltél és egy menyétcsalád fészkelt a gatyádba, vagy egy 150kg-s bolgár kamionos cirógatására, miközben a nyitott fülkéből Donna Summer Hot-Stuff-ja szól a háttérben... 

12: Minden elkúrások aranyérme, a Faszság-Multiplikátor! : Az aranyhalnyi memória, mint már párszor mondtam, ugye minden motorosnak bizonyos szintig kötelező alaptartozék, különben a korábbi szopások/szarráázások/bukások és küszködések miatt pár év után már útnak se indulnál...  A gond csak ott kezdődik, amikor azt a bizonyos szintet nemhogy átléped, hanem nekifutásból átugrod, az Alzheimer-ed eléri az agyad "határtalan hülyeségek" részét, és ezek fuzionálnak, te meg ennek köszönhetően egyes fent említett dolgokat a túra alatt többször- vagy legrosszabb esetben 

...minden...

...egyes... 

...nap... 

elbaszol.


13: Végül de nem utolsó sorban pedig jön "A kegyelemdöfés-fatality": amikor közvetlen a túra UTÁN megnézed, hogy mi mindent hagytál ki és jobb esetben a következő szezonig- / rosszabb esetben minden 3x3-as sör-pálesz mátrix abszolválása után innentől örökre ezzel baszod a saját agyad...

+1 bónuszpont, de ezt majd a végén, hogy üssön ;-)

...na és akkor most lehet kérem tippelni... 

Szerinted 8 évnyi giga túra után, több 10 000km-nyi itt is összeszedett tapasztalat-listával a zsebemben, nekem hányat sikerült ebből elkúrnom az utolsó túrámnál?

#Géza: 5! 

#Lajos: 7!

...merész tipp Tibi, kössz a bizalmat :-) de sajnos nem...

...többet.

#Kázmér: 9-et!  - bár én akkor már ott helyben visszafordulnék és 4-napos képszakadásra innám magam a nagyfater pincéjében

....jogos Tibi,...de sajnos többet!

#Tivadar: oké te kretén, az összeset, és ezt a posztot már a diliházban írtad egy tekercs klotyópapírra


............ többet...!

"de Tibor, a saját kurva listád is csak 13 tételes...!!"


....22-t öreg, 

HUSZON-KIBASZOTT-KETTŐT!!!

 ....de mielőtt lassan egy hónappal később is felrobban a fejünk az idegtől (13-as pont), gyorsan beszedjük a nyugi tablettánkat, és lehiggadunk:


...hiszen ott, akkor, a 2. nap reggelén mindebből még mit sem sejtettünk.

Nem, másnap reggel ugye sikerült 7:30 helyett 4:30-kor kelni, majd 2 hiábavaló hideg-vizes fürdés-versuch után sablon német-nyugdíjassá válni. Tudod, aki 6:50-kor már összepakolt, felöltözött, unalmában még a hoteles ágyat is bevetette, majd 6:59-kor kopogtat a reggeliző-részleg még csukott ajtaján hogy ".....hallo...? ....HAAAALLOOOO!!! Es ist schooo' fast 7 Uhr Freulein! - mindjárt 7 Gizi, jöhetek mááár?"

G: "....jöhet herr paraszt, wilkommen, de csak 7:30-tól van reggeli, tudja, ki van írva a porta mellett! (*mosoly) 

T: "....jjjaaaaaa! Akkor elnézést, addig sétálok egyet a környéken..."

G: "....bis bald (*mosoly) .....kretén...."

T: "...mi?"

G: "...csak azt mondtam, hogy visz-lát uram! (*mosoly) - ha nagyon unatkozik, addig tekerheti a folyosón a tengerimalac-centrifugát:"


Nos, mivel zseb-hörcsögöt nem hoztam, az afrikai szopóbékámat - Jenőt - meg nem teszem ki ilyesminek, marad a "városnézés".... itt:


Igen, ez pont annyi amennyinek látszik, egy 4 utcás "falucska" a Julierpass északi lábánál, és bár az ember térképet nézve vagy meg se találja - vagy előre legyint hogy "itt aztán szar se lesz" ....és hát majdnem igaza is van :-)

...de csak majdnem. Az az 1-2 jópofa apróság, meg a hotel környéke viszont pont elég nézelődni valót ad egy negyed órára, főleg úgy, hogy itt, reggel 6 azaz hat fok van,:








...Látnivalóból viszont több nem is kell, főleg hogy Tiborunk egy szál pólóban- ill. az egyetlen félig nedves bermudájában szaladgál - mostanra deres szemöldökkel és részben párából növesztett jégcsap-bajusszal...

Hogy miért?

Nos... először is mert egy pöcs vagyok, másodszor meg - 8-as pont - a nyamvadt bermudám, amiből naná hogy nincs tartalék, az a vízállónak hitt Eastpack túrahátizsákomban ázott szarrá tegnap - az egyetlen softshell pulóverem meg ugye a vízálló motoroskabátom ÉS az esőruha ALATT könyékig. Egy fél éjszaka alatt meg ugye semmi nem szárad meg...

Így viszont 07:28-kor (ami ugye már majdnem 30) elég "motiváltan" sikerül még az öreg Jürgenéket is beelőznünk a reggelinél, 


...ahol szerencsére (még) minden a megszokott:

Dupla kávéautomata hogy flippermódban tankolhassunk pár fordulóval 1,5liternyi lattét egy 2 polccal odébb talált fél lityis kólás-pohárba?

Check!:


Ehető kaja a standard választékkal?

Check!



Houston jók vagyunk!


3-4 kanyarral később, mikor a köbös potrohod megtelt annyira, hogy a borsónyi agyadban lekapcsoljon a red alert, először feltűnnek az orrod előtt lévő érdekességek, mint pl hogy a tálalóasztal egy része az egy bálás-szekér:


....majd az apróságok, amik egy egész hangulatos összképet adnak ki, a kovácsoltvas térelválasztókkal:


az összképhez passzoló jópofa falfestményekkel:


illetve régi fotókkal a környékről:


....végül de nem utolsó sorban macskás horgolt párna helyett most macskás porcelán dekorral:


Tudom, ha már porcelán ÉS mütyür, a sok macskás videó után ellenállhatatlan késztetés kerít hatalmába hogy legalább 1-et leverj, de ne...


Húzd fel inkább a hosszú szárú thermo-gatyát, meg a félig megszáradt polárplucsid, azt indíts, hisz tudod: Az időjárás-jelentések szerint ma van az egyetlen és utolsó száraz napod, és a napi terv ( - link - ) elég sok:


Tibor 1: "Bakker Tibor ez 7 óra! Nem azt pofáztad 6 évadon keresztül, hogy ilyen környéken SOSE menj 6 fölé??? "

Tibor 2: "...nos de, de nyugi, belefér, ez csak 3 passo, kemények vagyunk, majd megoldjuk...!"

Tibor 1: "....öreg... 5-ös pont: Túl sok lesz! 7 óra tiszta menetidő, megállás, kajálás és tankolás nélkül, úgy hogy közben 1x se álltál meg hugyozni!! Az a 7 óra az nap végére 11-12 lesz, arról nem is beszélve hogy.... "Váááárjunk csak!"
"Öreg!!! Ez kurvára nem az az útvonalterv amit az Intróban ( - itt - ) beterveztél!!!
"Hol a faszban vagy EZ a rész ( - Link - ):



Tibor 2: "Hááááttöööö... azt kiszedtük..."

Tibor 1: "MMMIIIIIVAAN????" 
"Bazdmeg, 2-es pont köcsög! "
"NEM VARIÁLUNK ÉS NINCS KÖLTSÉGOPTIMALIZÁLÁS!!!! "

".....EZEKÉRT A HELYEKÉRT INDULTÁL EL FASZOM!!!"

"Embeeer... Ezzel a húzásoddal Csuklóból 6x-osan szopatod meg magad!!!
 - Kihagyod a Germelsee-i duzzasztógátat ( - link - a körpanorámáért itt) :


 - a világhírű Germelbahn fogaskerekűt, ( - link - ) ami cabrio módban vitt volna néhol 106%-os!! emelkedőn fel a fenti gáthoz:



 - Kihagyod a Giessbach vízesést ahol drót-teraszokon mászhatnál be a vízesés alá és konkrétan a kibaszott útvonalad mellett van (# köhh - 1-es pont):



Bukod a Lauterbrunnen-i vízesést, ami már vagy 5 éve a bakancslistádon van:



És bukod a Trümmerbachfälle gigakanyonját is ( - link -) :


Tibor 1: "most komolyan... ne már ember, ott vagy kevesebb mint 80km-re 5 ilyen helytől, lehet hogy sose jutsz vissza oda, EKKORA FASZ NEM LEHETSZ!!!!"

Tibor 2: "Sorry öreg, de nem fér bele... +1 nap, + 200-250 Eur a szállástól és a belepők árától függően, és cserébe így a tiszta motoros részekre legalább több időd marad... Plusz azt se felejtsd el hogy....

Tibor 1: "250 Eur???? Öreg annak a felét 2 héten belül elszittyózod úgyis, a maradékból meg pelenka lesz, NORMÁLIS VAGY TE PÖCS???

....Nos... Egyértelműen NEM. 

Sajnos kicsit sem, és ha kicsit is felbaszott hangulatban kezdted el olvasni ezt a részt, mostanra már kb úgy festhetsz mint Dicaprio,:


de ne üsd át a monitort Géza, inkább csórj öreganyádtól egy levél vérnyomás csökkentőt, mert bár már MOSTANRA 8x-osan is kikúrtunk magunkkal, ez még csak a nap eleje ugye...

Ne feledd, még mindig itt állunk Bivio-ban, 1 réteg nyirkos cuccban a reggeli 6 fokban és indulunk éppen északnak Albula- majd az Oberalppass irányába a 3-as főúton, Temid - Wonderwall-jával (link) a sisakunkban:


Nincs szíved húzni neki, mert szerencsétlen Pokol Pannának még minden tagja át van fagyva, úgyhogy teljes nyugodtsággal állsz meg a Lai de Marmorera tó partjának minden méterén, hisz a kilátás gyönyörű, a motor pedig terhelésmentesen melegedhet alapjáraton pöfögve ameddig fotózgatsz, úgyhogy win-win Tibor, - mindenki boldog:








Szűk negyed órával és 9km-rel később megállsz a tó északi partján - ami mily' meglepő egy bio-duzzasztógát - ami attól "zöld", hogy a 2 millió köbméter betont kb 15cm fűtakaró borítja, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy Neked, EZEN a túrán egy újabb esélyt ad egy buktára:

Megállni ugyanis megállsz, csinálsz is pár jó képet:
 

 



...ráadásul a felét telefonnal, de annyi eszed már nincs, hogy ennek ellenére rápillants a kurva maps-ra, különben meglátnád, hogy 10 perc sétára a gát túloldalán lenne a sziklafal oldalában Marmels-várának romja - 1-es pont (#köhh megint) :


Te persze ott és akkor erről mit sem sejtve folytatod az utad északnak - továbbra is a 3-as főúton, ami bár átlag-magyar-asszociáció szerint legtöbbször dögunalmat, túl nagy forgalmat és trafipax-dömpinget jelent, itt jókora meglepetésedre pont az ellenkezőjét!


........legalább is az első 3km-en...
 
A tűzijátéknak ugyanis egy Google maps-on valamiért nem megjelenített 10 házas kis faluban - Mulegns-ben lesz vége kb egy negyed órával később ( - itt - ) :
 

...ahol az állad még egyszer nagyot koppan a többnyire lepukkant / bezárt óváros hangulatától - a kis cukrászdával (?) a nagy kanyarban, aminek a homlokzatát a világ híres- és régi nagyvárosairól készült festmények borítják:




....a falut keresztülszelő türkizkék vízű gleccserpataktól és a termésköböl épült több száz éves kék zsalugáteres kis házaktól,

...de aztán az egész valahogy egy fingósra fogott lufiként ereszt le a snassz-osztrák sablon-landstrassék szintjére:

Félre ne érts, ettől még nem lesz szar az egész, de sajnos jó sem, mert még a jobb szakaszok se karcolják az előző napi 27-es út szintjének a felét se...

A következő nagyobb város Surses egy hangyányit még azért szépít az összképen, egy terelésnek köszönhetően, ami felvezet a helyi domboldal peremére, ahonnan azért tényleg szép a kilátás a szemközti hegyre:

...de aztán ennyi.
110km-nyi "behh"szintű  - semmi - következik, 1,5 órán keresztül,:
 

...amit legalább részben ellensúlyozhatott volna, ha egy 10km-es kerülővel Chur-felé mész, és akkor legalább a város főterén elnyammoghattál volna egy fagyit vagy mittomén:


az odáig vezető szakasz egy része a Heidsee partján meg még mindig 5x jobb lett volna...,



....mint a full-gyépés marketing egy nagyfeszültségű póznákkal teleszórt mezőn:

"......mi...?"

"Az nem MI, hanem MOOH (múúúú) Géza!"

....bizony. Így néz ki ha túlterhelt junior-marketing managerként nitrohigító és válium keverékével 63-as IQ-ra szedálod magad, majd megvilágosodik előtted a tökéletes márkanév és szlogen, amiről mindenki azonnal a te termékedre asszociál!

Az! .........Tej vazzeg.

....

"....Tibor.... ez komoly?"

"...tényleg eddig kellett süllyedned öreg??"

"....hogy egy kib*tt tartálykocsi matricát akarj nekem érdekességként eladni?"

....ez van Géza... Tudod, ez olyan, mint a magyar közbeszerzés: Trilliókért kapsz kiröhögésre sem érdemes szemetet... és "ha nem tetszik, el lehet innen menni..." 

De nyugi, megyünk is...

1,5 órányi semmi után végre elérjük az Oberalppass-elejét és végre a kánaánban leszünk megint!!

...

...vagyis majdnem:

Ott és akkor ugyanis a várva-várt magic-szintű tűzijáték helyett megint egy név-hűen megtöltött fingópárnát kapsz:

Mert igen, az Oberalppass kelet felől érkezve az elején még durván hasonlít a Klausenpassra:

 
de brutál hegyormok, szürreálisan túlméretezett látkép és 10 000 művészien megfestett kanyarív-szonáta helyett itt egy ellopott EU-s pályázat szintű, kis-költségvetésű elnyújtott fing a jutalmad:
 
A harmadannyi kanyar eleve fele-úgy-sem-fest, mint anno a Klausenpass isteni színjátéka, és akárhányszor próbálsz is megállni egy tűrhető képért, a végén csak egy azaz 1db "faszomazegészbe jóeleszazúgy" perspektívát zsebelsz be a csúcs előtt nem sokkal:

 
...és tudom, a Dobogókői tölgyeshez képest ez még mindig beszarás, de ha belegondolsz, hogy rossz esetben 2000km-t utazol magyarisztánból EZÉRT az 1 szarért, ahelyett hogy kb 40km-rel északabbra shotgun-fejlövéssel kapj olyan extasy túladagolást, amit soha nem felejtesz el:
 





 ....akkor ahhoz képest neked is be kell látnod, hogy az Oberalppass konkrétan nemhogy egy kalap-, hanem egy snassz, sanyi-féle svájci-sapkányi kalap szar.
A hágó teteje előtt kicsivel még utoljára reménykedsz hogy "...hátha...."


....de aztán nem. 
Nem jön semmi... 
Csak egy kínai Disney-land-féle olcsó giccsként egy törpe-világítótorony 2000 méteren, ha esetleg este érnél ide, KÖDBEN, EGY KIBASZOTT CSÓNAKKAL:
 
 
"Ne legyél már ekkora pöcs Tibi, van itt tó, és nem is néz ki szarul, nézd:"

 
 "....ez is megvan legalább olyan jó, mint a hülye Fedaia pass-od az olaszoknál....!"

"Nos NEM Tibor, kurvára NEM!"
"A Fedaia majdnem féltávon van, 400km-rel keletebbre, 3x jobban néz ki, 2x jobb kanyarok vezetnek fel odáig és ott a giga gát is a tetején:
 


és ITT ráadásul a köcsög világítótorony még nem is a tónál van, hogy valami cartoon-poén fotót lehetne csinálni, hanem 200 méterrel odébb, egy szar sóderes placcon az infocenter mellett:
 
 
...AHOL MÉG KURVA KÉPESLAPOT SE ADNAK!!!
...Cserébe ha már passo teteje, itt mit kapsz? 
Az út túloldalán egy léc-hüttét:


meg kicsit odébb egy túlhájpolt éttermet, majd' 100 idióta svájci motorossal, akik a Klausen-Grimsel-Furkapass helyett valami érthetetlen okból ide jöttek schnitzelt-zabálni:

....

#slow clap:

 

#Tibor 1: háhh! 1-es pont megint ugye Tibi? - Majd legközelebb rendesen utánanézel! ..hehe..

#Tibor 2: DENINCSLEGKÖZELEBBAKURVAANYÁDBAZZDDDMEG!!!

....sebaj...

...semmi gond öreg.

Mire rendesen felmenne a pulzusod, már majdnem eléred Andermatt-ot, egy - akkor alig realizált - *Google-glitch* után, mikor a navi a passo tetején beközli :

"..... forduljon balra majd szálljon fel a vonatra..."

"Mivan Gizi, mit szívtál, faszom se száll vonatra, van itt út lefele:


#bipp: ..... forduljon balra majd szálljon fel a vonatra...

#bipp: ..... forduljon vissza, forduljon jobbra balra majd szálljon fel a vonatra...!

 #bipp: ..... MONDOM forduljon vissza, forduljon jobbra balra majd szálljon fel a vonatra...!

"KUSSOLJ MÁR HÜLYE SPINÉ, ITT A JÁRHATÓ KÖZÚT ELŐTTEM BAZDMEG!!! "

 


"LE SINCS ZÁRVA!!!" Értem én hogy minden módon támogatni kell a csúnyán túlárazott Alpenbahn-t de ez azért kicsit túlzás nem...?

 #bipp: .....AKKOR IS FORDULJON VISSZA, FORDULJON JOBBRA MAJD SZÁLLJON FEL A VONATRA!!!!...

 *....kikapcs....

"....anyád...."

"1 út megy Andermattba meg a Furka-Pass-ra, majd én tudom merre megyek!" 

...

....nem Tibi... kurvára nem... 1-es, 3-as és 13-as pont!

Andermatt-ot ugyan eléred, hiszen tényleg csak 1 út vezet odáig, sőt, az utolsó szerpentin szakaszon még csinálsz is 1-2 jó képet a városról és a környékről madártávlatból:


...de alig 10 perccel később, a város két körforgalmából az egyikben mégis sikerül összehozni a nap oltári facepalm-szintű elkúrását:

 
....látod azt a felfelé menő kis kék csíkdarabot Tibor?
 
Na, az jó mert ÉN, OTT, AKKOR ugye AZT kurvára NEM LÁTTAM hisz Google Gizi-t negyed órával előbb kikapcsoltam a folyamatos vonatos-ugatása miatt, és hála a kibaszott aranyhalnyi memóriámnak - 12-es pont pipa - ELFELEJTETTEM HOGY ALIG 700 MÉTERRE VAN AZ EGYIK TERVEZETT MEGÁLLÓM, A TEUFELSBRÜCKE!!!! 
 

  700 méter öreg....
 
...700 kibaszott méter!!!
 
...motorral kevesebb mint 1 percnyire lett volna ez:
 
 



....
 
....öreg.... rajtad kívül ezt csak a 11 hónapos lányomnak mertem elmondani, mert ö még nem tud beszélni hogy továbbadja, szerencsétlen még járni sem tud, nemhogy motorozni, de még ö is így reagált erre:
 

 TUDOM BAZDMEG, ÉN IS TUDOM HOGY EGY KIB*TT FASZ VAGYOK, DE MI A PICSÁT CSINÁLJAK MOST MÁR????
 
....ahogy Gyurcsány is megmondta anno: Ezt (is) Elkúrtuk.... Nem kicsit....

"Sebaj Tibi, tedd be szépen az ide illő számot Daxten - About to Explode-ját (link) *hehehe és edd meg, hogy így legalább #köhh: a 4-es pont IS pipa: a nagy lófaszt tudod te navi nélkül, hogy hova mész bazdmeg!"

....kész szerencse, hogy akkor erről még ugye fogalmam sem volt, úgyhogy relatíve vígan folytattam az utam a Furkapass felé, ami fordított irányban mint a múltkor és naplemente helyett a dél körüli csúcsforgalomban SEM volt szar, sőt, utólag visszagondolva a nap összes pozitív élményének 40%-át egyedül kiadta, de azért na...

Elég sokat tud ugyanis rontani az összképen amikor "dizánjnvilágított" üres versenypálya helyett, a keleti szakaszon Hungária-körút szintű csúcsforgalmat kapsz, tériszonyos-rettegő 1.1-es Volvo-s hollandokkal és fillérbaszó németekkel, akik mindenáron egy alulmotorizált 16nm-es lakóbuszt akarnak felrángatni ide.

Te persze az első 30 kanyar alatt fokozatosan először káromkodni kezdesz, majd 3 idegösszeomlással és 5 halálközeli-élményt-adó előzéssel később inkább lehiggadsz, kikapcsolod a Gopro-t és inkább fotózol párat:


Katt a képre hogy meglásd a vonatot a méretarányok kedvéért

....majd a hágó tetején végre elégedetten állsz meg egy bő 10 percre, mondván:
"Bassza meg, megcsináltuk...! Újra itt vagyunk a világ tetején, és ez a hely még mindig kibaszott jól néz ki:"


...és ha már az előrejelzések szerint ez az utolsó napsütéses és száraz napunk, akkor őszinte nyugodtsággal állunk meg a lefelé menő nyugati szakaszon is lépten nyomon fotózni, hiszen "lehet hogy most vagyunk itt utoljára az életben...."




Sajnos bármennyire is szeretnéd elnyújtani ezeket a pillanatokat, a végén akkor is túl gyorsan leérsz a völgybe, de mielőtt lekonyulna a szád, eszedbe jut, hogy még csak most jön a nap 2. újdonsága a Nuefenen-pass!

...azaz mindjárt. 
...Egy 25km múlva:


Szerencsére EZ a fél óra tartogat bőven szép kanyarokat - többnyire sajnos csak közepes minőségű aszfalton - de így legalább nem fáj megállnod az ilyen tájkép-konform kis svájci falvakban 1-2 kép erejéig:





Mielőtt aztán Ulrichen elött lekanyarodnál a Nuefenenstrasse-ra, még egy utolsó snapshot, a nyugatra távolban fehérlö csúcsokról, ahol még a Furkánál is több hó van augusztus közepén:

és bár a pesszimista éned itt bedobja az agyadba a popup-ablakot, hogy "...na ODA már soha az életbe nem jutsz el Tibor..." ezt sikerül a jól bevált strucctechnikával gyorsan kiikszelni, és jöhet végre a Nuefenen!

....Ráadásul nem is akárhogy!
Murphy ugyanis még a passo eleje elött kicsivel bedobja a playlistedbe az ismét ideillő Matrix & Futurebound - Live another Day c. számát (link) , amit még először kicsit értetlenkedve fogadsz, de aztán leesik a tantusz:
Sikerül ugyanis beérni pár helyi huligánt, akik egymást előzgetve folyamatosan addig heccelik egymást és engem is, míg szép lassan mindenki agyában átkattan az utolsó biztosíték is és indul a verseny!

Kanyar-kanyar után, gyönyörű háttérben, patakok és vízesések mellett, hidakon és sziklák peremén, a fenti számmal a sisakodban és majdnem olyat jót mentek mint pár éve a Vallhalla revenge tour-on...  Mintha csak az élet bedobná az utolsó labdát: öreg.... élvezd ki, mert lehet hogy ilyenben nem lesz többé részed....!

Kész szerencse, hogy a hágó teteje elött az 1-2. helyért küzdve bevillan 2 dolog:
 - Ember... jó móka ez, de már harmadszorra szartad össze magad, miközben No Fear Norbert az MT9-en itt előtted is láthatóan elszámolt 1-2 kanyart, megdögleni meg nem most kéne, hisz otthon vár a 11 hónapos kislányod...
 - a másik meg: ha végigromboltok mindenen, akkor 1 képed se marad erről a helyről, pedig ezért IS jöttél idáig, és EZ végre megérte:


...ki is indexelsz hát szépen, majd miután lehiggadtál annyira hogy 200 alá csökkenjen a pulzusod, megpróbálod megörökíteni legalább 1-2 részét ennek a helynek:




...majd komótos- 50-es GS-es német tempóban felgurulsz a hágó tetejére, ahol a szép időnek hála egy kisebb motorostalálkozó jött össze 2500 méteren:






Sör viszont nincs, se Airbrush-ba öltözött csöcsös lotyók, úgyhogy a hangulat bár vidám, de azért visszafogott... Ami viszont nekünk speciell gondot jelent, hogy még a passo tetejei Hütte is zárva, szóval se schnitzel se kóla, az egyetlen- még reggel a benzinkúton vett- 0,5 literes Ice-teádat meg már  órákkal ezelőtt, még az Oberalppass elött megittad, úgyhogy - 7-es pont: most rábasztál: cserepes szájjal és vattát köpve indulhatsz tovább lefele a keleti szakaszon:


ahol még a csúcshoz közel egyszer azért megállsz, hogy fél tucat képet csinálhass erről a Stelvio-Flüelapass keverékű látképről és nyomvonalról:


Aztán indíts!
Lefele viszont valami érthetetlen paradoxon jóvoltából itt az útminőség folyamatosan romlik, hogy végül a passo lábánál amolyan grand-fináléként egy jó kilométernyi fehér-aszfaltos keresztborda-tengerben végződjön, amik egy modern hypernaked futómüvén keresztül is akkorákat ütnek, mintha fél üveg vodka-szóda után akarnál rodeós-cowboy-osdit játszani egy építkezési döngölő gépen... 8-I
Nem kellemes na...

De szerencsére legalább nem tart sokáig.
...ellenben a következő szakasszal, ami a következő etap-ig - Lugano-ig vár rád:

110 kilóméternyi semmi ismét, amit maps-szerint megtehetnél kb 1,5 óra alatt:



....kivéve ha egy AKKORA idióta kretén vagy mint én!

Na akkor nemhogy kb megduplázod mindezt - majdnem feleslegesen - de rögtön 4x-esen leszopatod magad:
 - Először mint ahogy az előbb elspoilereztem, mivel a hangyafasznyi agyadban a pálinka alkoholszázalék táblázat meg pár gyaloggalopp idézet mellett már nem sokminden fér el, 3 klikknyi netes keresgélés helyett a ködös-szubjektív emlékeidre hagyatkozol, és "nem veszel svájci pályamatricát mert az drága!" (1-es és 2-es pont egyszerre elkúrva - nááájsz! *cccsllliiingg!) 
Pedig dehogy drága, 40 frank / 37 euro - simán többet ér, minthogy a fasz ötletednek hála 2,5 órát baszódj a falvakkal- és emiatt trafipaxokkal teleszórt landstrassén:


 - Másodszor mivel továbbra sem állsz meg se enni, se innivalót venni, mert "majd megállunk Luganoban, hisz' már úgysincs messze!", ezért útközben még jobban kiszáradsz (7-es pont):


plussz mivel alig álltál meg egész nap (6-os pont) egyre kevésbé tudsz figyelni, úgyhogy az egyik köcsög tanyán csak sikerül belefutnod egy svájci trafiba, ami úgy pofánvillant, hogy a koponyád belseje is azonnal lebarnul tőle:


 ...még jó hogy az átlagos 70-80-as "bámészkodó tempó" helyett valami isteni csodának hála csak 56km/h-val az 50 helyett, úgyhogy tippelj Tibi mennyit fizetek?

.....neeeem... Gondolkozz úgy mintha te lennél Murphy és egy ócska nagyfater-poént tudnál csak kiszarni magadból....!

...bizony! 
Pont annyit!
40 Frank / 37 Eur - pont amennyibe a kibaszott pályamatrica került volna: 


Very Funny te köcsög, de hidd el ez lesz a legkisebb problémám...

#Murphy: "vigyázz a szádra kisgenyó vagy olyat kapsz hogy....."

"nyugi öreg, ne is fáradj, úgy megoldom a szopatást én magamnak, hogy még te is büszke leszel rám, ezt figyeld!:"

Tudom már kizökkentettelek Tibi, de ne feledd, az önszopatási listát már feljebb elkezdtük, úgyhogy most akkor - Harmadszor: mivel 2500 méterről jössz egy tengerszint közelében fekvő rivérára AUGUSZTUSBAN, ezért a hőmérséklet szép lassan kúszik 6-ról ....36 fokra. És AZT tuti elfelejtetted már, hogy reggel jégeralsót húztál plusszba, meg softshell dzsekit, hogy ne fagyjon be a segged, úgyhogy mostanra kezd olyanra forrni az agyad, mint a lábos helyett túlnyomásos kuktába tett homárnak - a golyóidról nem is beszélve...

Ace Ventura a rinocérosz seggében megvan? 

Na azt szorozd meg minimum 2-vel:

....10-es pont - pipa hisz' NANÁ hogy a 2,5 óra alatt sehol nem állsz meg levetkőzni.... 

'Fasznak...? 

Nincs is olyan meleg...!


Negyedszer - Murphy mostanra vígan tapsolva előszedi az egyszer már bevált Google-es kontaktját, belép a programkódba, majd a billentyűzetre engedi a macskáját:


#Murphy: "háháhhh hehehhe.... Nesze neked FELEJTHETETLEN TÚRA kisköcsög!!!"

Google Gizi pedig azonnal Alzheimer-es agresszív nagymuterré változik:

#GG: "....elérhető rövidebb útvonal is, a megtakarított idő 20 perc, az újratervezéshez várjon 5 másodpercet vagy nyomjon meg egy gombot a korábbi útvonal megtartásához...."

#Tibor: "....mi???" 

*Tibor félrehúzódik, telefon a tanktáskából kibányász: CANCEL - "Mehetünk!"

*5 perccel később: #GG: "....elérhető rövidebb útvonal is, a megtakarított idő 15 perc, az újratervezéshez.... *bipp: "600 méter múlva forduljon balra...!"

"A KURVA ANYÁD TE HÜLYE RIBANC, HÁNYSZOR ÜSSEM MÉG A KIB*TT AGYADBA, HOGY NO PÁLYA, NO FIZETÖS ÚT!?!?!!

*10 perccel később: #GG: "....elérhető rövidebb útvonal is, *hihi ...a megtakarított idő 15 perc.....


#Murphy: ".....feeeeelejtheteeeeeeetlen - dumm-dumm-ccsssszzzz - *hehehe"

"és nesze kicsköcsög, itt az intróban kívánt "passzoló" betétdalod, KLIPPEL együtt, csak Neked: The Rolling Stones - Doom And Gloom (link)

...hihetetlen, de háromnegyed 5-re mégis elérem Lugano-t - ráadásul az eredetileg tervezett 2,5 helyett.... nos kábé 3 óra alatt, kiszáradva, tocsogó izzadtságban megfőve és éhesen...

Ennek ellenére még összekaparnám magam annyira, hogy a tervezett 2-3 helyen megálljak fotózni a parton, de péntek délután van. 

És Augusztus.

Ez pedig egy ilyen helyen pont azt jelenti amire gondolsz: Az alapból is szopás-szintű csúcsforgalom és dugó-, megszorozva 2,5-el a kétmillió vagy ide igyekvő- vagy már itt baszódó turista miatt.

....32 fokban.

Turistabuszok és Ferrarik közt lépésben araszolva, a parton hömpölygő ember-cunamit elnézve pedig elég gyorsan átírom az eredeti tervet és az eredeti 2-3 megálló terve elég gyorsan redukálódik 1-re:

MEKDÓ!!!

WC, svájci viszonylatban olcsó - de még így is duplaárú BURGER, és félköbös papírpohárba adott-, Colának becézett JÉGKÁSA!!! *Csing-csing!


....kész szerencse, hogy a Mekdó (meg a Burger King is) pont a part-menti sétálóutcán van, közvetlen a főút mellett, úgyhogy 3 bambán ténfergő büdös-köbös németet egy közepes gázfröccsel fél méterrel odébb kergetve konkrétan a parton tesszük le a motort. Persze azok kezdenék a várt "FEEEELJELENTELEK" sablont, de szerencsére elég levennem a sisakot és véres dühben forgó tekintettel csendben annyit mormogni hogy "DON'T TEST ME....!" amitől leesik a parasztnak, hogy mire elkurjantaná magát, hogy POLIZEI! addigra letéptem a fejét és üvöltve torkonszartam, úgyhogy inkább csak rosszallóan mormogva valamit elkódorognak végül...

"....én is így gondoltam te baszatlan tehén...!"

Ezek után viszont már tényleg nyugodtan ülhetünk le az egyik tóparti padra, hogy Pokol Pannában és a háttérben, gyönyörködve nyammogjuk el az aranyárú burgerünket, miközben a motoros dzsekink kifordítva szárad-szellőzik mellettünk

Szerencsére a zsír és szénhidrátbomba gyorsan megteszi a hatását és a tripla-riadós Defcon 4 vészhelyzet egész gyorsan visszaáll a fejünkben egy szimpla narancs-check-engine lámpára:


"....bassza meg, levehetnénk ezt a rohadt softshell felsőt végre, kibaszott meleg van!"

#Murphy: ".....időben kishaver....!" *klapp-klapp-klapp


#Tibor: ".....szerinted ha itt letolom a gatyám és szambázok egy kicsit ameddig lehámozom magamról a kibaszott jégeralsót, el tudok majd indulni, mielőtt egy segway-es / biciklisisakos / félig-homár svájci rendőr egy seggrepacsi után egy 500 eurós csekket dugna a tintapaca-tesztes alsógatyámba?" 

#Murphy: "Nem rossz ötlet kishaver, nekem kifejezetten tetszene, de azért gondolj arra hogy ha meg is úszod, az előbb beijesztett Gerlinde biztos örömmel fotóz majd le rendszámmal együtt, és a fenti csekkett így max nem a seggedböl kell kihúznod, hanem 3 nap múlva otthon a postaládádból..."

#Tibor: "Jólvan, oké, a golyóimnak már úgyis mindegy mára, akkor 50 méterrel odébb még csinálunk 1-2 képet a park bejárata elött, :



...aztán indulás tovább. Ma még vissza kell érnünk Olaszországba, mert nincs kedvem 130 Eurót fizetni egy szállásért, mikor a digóknál megvan az 50-böl is, és még fasza pizzát is adnak vacsorára!" 

#Murphy: ...Házi vörösborral mi öcsi?"

#Tibor: ...Azaz! Na gyerünk!"

Igen ám, de időközben negyed 6-lett, Menaggio, az első nagyobb város Como-i tó partján meg még pisiszünet nélkül is több mint 1 óra:


Neked viszont a segged is rohadtul fáj már, fáradt is vagy, nyűgös is, úgyhogy egy Comoi-tó parti hotel álomképével a fejedben - ahol majd félig-szittyósan úszhatsz egyet végre a tóban - ismét csak az alteregóid közötti minimális alkudozás után relatíve gyorsan sztornózod a pöcs-hegyi kilátót a Monte Bré-n: 

a körpanorámáért katt - ide - 

Sebaj Tibi, 1x már voltál ott úgyis kb 10 éve, az se biztos hogy a motort ki tudnád tolni a terasz pereméig egy pár kép kedvéért, és ne feledd, még így is kb fél 7 körülre érsz oda, és még hotelt is kéne találnod...

...semmi baj....

...menj tovább...

...muszáj... Emlékezz, ez az utolsó monszunmentes napod, úgyhogy engedd el szépen innentől az útközben talált érdekességek felét, amolyan Batman - Two Face / Coin toss alapon - azaz dobj fel egy (képzeletbeli) pénzérmét, és ha fej, megállsz, ha írás NEM - és tedd be soundtracknek Jaytech - Drive c. számát - link - :

 - dizájnbenzinkút a szilafalba integrálva, úgy, hogy motorosként ennél jobbat NEM tudsz elképzelni? - nem rossz, de írás! = nem állsz meg:

 
Svájci - olasz határátkelő egy tóparti sziklába vésve, részben II-vh-hangulatú határőrbódéval és szélben lobogó olasz-zászlóval? szép, de megint írás = megint nem állsz meg!

 
...sziklaalagút, közvetlenül a határ után?:


de megint írás (*PICSÀBA!) = nem, a szabály szerint akkor SEM állhatsz meg....

....dizájn olasz templomtorony & tóparti villa, 6 méteres style-tujával és a como-i tóval a háttérben?:

 
.... de MEGINT írás (*a kurrrrva életbe!) = de oké.... még mindig nem állsz meg....
"BAZD-MÁR-MEG-A-BOLHÀS-KURVVA-ANYÀD-MURPHY!!!!"
"Ez nem a heti lottósorsolás, itt nem lesz hirtelen TÙL JÓ ÈLETEM ha engedsz végre nyerni is te KÖCSÖG!!!"

#Murphy: "....jaaa.....!!! .....jaaa, kussmár, tudtam ezt eddig is kisgenyó!"

....random partszakasz a Como-i tó mentén - írás! Háhh! Végre! --> 2 perc fotószünet:


"Öreg... Először is ferde a kép, és ilyen amatőr hibát nem szoktál elkövetni, másodszor meg voltam már ott, és ez marhára nem Menaggio!"

Nos... Mindkét pont stimmel és jogos, de egyrészt mire Menaggioba értem már csúnyán kész voltam, másrészt meg egyszerűen nem tudtam kiverni a konstans-parát a fejemből, hogy "Holnaptól 2 napig ázom majd folyamatosan"

Na és szerinted milyen döntésre jutna ezek fényében minden épeszű motoros?

"Hát, hogy akkor ennyi volt... 2 napnyi mosznun tényleg szopás lesz, de legalább volt 1,5 jó napod, úgyhogy állj meg, pihenj egyet, jöhet a pizza meg a bor azt jóccakát!"

....hát ja. Kábé pont erre.

És ha a fenti kérdésben kicseréljük az épeszűt idiótára?

Bingo!

"Tovább! Tovább KELL mennünk!!"

"De Tibi, nem azt pofáztad eddig, hogy 11 órája motoron ülsz, elgémberedett tagokkal és dedokaéder formára deformálódott seggel, 1 lucsokburgerrel üzemelsz reggel óta és a tested nedvességtartalmának 90%-a már csak izzadtságként dunsztolódik a motoros cuccod alatt? 

".....de..."

"Akkor meg miért?? Miért vagy ENNYIRE HÜLYE??"

Nos... #köhh, egyrészt bár az 5-6-7-es pontot ma már többször kipipáltuk, ha meg is jegyezted őket (vagy legalább útközben visszatekertél 1x az elejére) be kell látnod, hogy ezek nem olyan "bakik" amiket 2 órával később morogva ugyan, de elfelejtesz, hanem a nap végére ezek folyamatosan erősödve basszák agyon a parasztot. Másrészt meg ha holnaptól tényleg jön a monszun, akkor ma csak rá kéne még dobni azt a + fél órát, és feljutni legalább a tó északi csücskéig:


...és akkor legalább még szép időben csinálhatsz pár képet a tóparti szerpentinen




Sőt, ha a tóparti alagutak egyikénél még egyszer egy spontán indíttatásból elrántod jobbra a kormányt, hogy alagút helyett a part-menti falvakon menj keresztül, akkor az egész napos szívás maraton után az élet mégis mosolyt csal az arcodra, mikor komprimáltan az arcodba tolja azt az olasz közlekedési kultúrát, amit a karótnyelt svájci-náci verzióval ellentétben annyira imádsz itt:

Azok alapján ugyanis, amit az évek alatt- (illetve itt, 10 percbe sűrítve megint) Olaszország ezen részein tapasztaltam, sikerült összeállítanom az olasz kresz alaptörvényeit:
 - Az előzni tilos tábla az többnyire csak dekorációs célt szolgál,
 - Záróvonalon előzni kocsival nem ajánlott, de motorral szabad, kivéve ha rendőr / mentő vagy betonkeverő jön szembe
 - A tényleges előzni tilos az dupla záróvonallal (és néha pluszban kitett köztes műanyag bójákkal) jelzett 
 - A sebességkorlátozó táblák maximum a teherforgalomra vonatkoznak. Személygépkocsinál +30%-ig / Motorkerékpárnál lakott területen +30- , lakott területen kívül +50%-ig simán jó vagy.
 - A Piros lámpa lakott területen kívül korlátozó jellegű, lakott területen belül ajánló célzattal van kint. Ha tényleg TILOS átcsorogni / egy hangos Bongiorno / Vaffankúló kurjantással átslisszelni, azt DUPLA PIROS lámpa jelzi : :-D


hehehe... háááhhh... Imádom ezt az országot! :-)

Este fél 8, és 2 "lukrafutás" után pedig végül hotelt is sikerül találnom - itt -, úgyhogy ma legalább a 11-es pontot nem kúrom el megint (azaz csak félig, de erről majd holnap többet) - és 58Euróért korrekt szobát kapok (reggelivel együtt) :




Gyors fürdés, majd miután a szobában mindenünk kiterítettük aminek száradnia kell irány vacsorázni, ahol legalább 1 álmunk teljesül végre:


Quattro formaggi és fél liter vörösbor, meg némi Cola a végére hogy jó baba módra büfizni is tudjak és mehetünk!

"Hogyhogy hova? Elfelejtetted Tibi? Fürdenünk KELL a Como-i tóban - először és talán utoljára..."




...motoros bakancs zokni ledob, gyerünk! 

"BAAASSSZAMEG ez rohadt hideg!" - Akkor fürdeni nem kell ! ...de talán jobb is, mert a fél liter hauswein még a pizza ellenére is éppen kellemesen fejbecsap, és így a parton ülve jólesik legalább az egész nap a bakancsban főtt lábunkat belelógatni...:



...Fél óra "meditálás" után meg még gyorsan 2 kép, aztán indíts vissza a hotelbe, mert már gyűlnek a felhők holnapra...:





 - folyt köv -

(a záró epizód október-november körül)