2013. október 20., vasárnap

Hello Ausztria - a folytatás - Október



Ha meg azt már olvastad, akkor: Október

10.01. Discovery Chanel Bánki Donátért


Előzetesnek annyit, hogy ezt most muszáj ide tennem, mert cím helyett ez kéne:


Gondolom ebből sejthető, hogy rengeteg műszaki blabla jön, úgyhogy akit nem érdekel, az kérem váltson csatornát :-)
.
Szóval: Mára kaptunk meghívót Munderfingbe a motorblokkgyárba, hogy akit érdekel, menjen át és szívesen körbeviszik.
Azt hittem, hogy ez is olyan lesz mint a turistáknak szánt körbevezetések egyes helyeken sok látnivalóval és kevés műszaki tartalommal a laikusok kedvéért.
Ehhez képest megkaptam a teljes Bánkis tananyagot 2 órába sűrítve méréstechnikából, anyagtech-ből, forgácstech-ből gyártástech alapjaiból és Belsőégésű motorokból
...IS.
.
Nem, nem viccelek.
Ráadásul végig egy, mondom EGY (1!) öreg mérnök jött velünk és adta le az ÖSSZES anyagot fejből.
Igen, neki úgy is ment :-)
Csak szépen sorban az érdekesebb részek:
.
Anyagtech: a motorblokk gyárnak saját anyagvizsgáló laborja van, keménységmérőkkel, +/- 10 tonna méréstartományú szakítógéppel, saját spektrométerrel, ahol sorolta, hogy melyik alkatrész, melyik fém komponensét, mivel égetik el a vizsgálathoz, és hogy jövőre lesz saját raszter-elektromikroszkópjuk is, melyik fémet, milyen vegyszerrel kell előkészíteni a vizsgálatokhoz stb…
.
Méréstech: a méréstechnikai laborban mutatta a 3D-s mérőgépeiket, a menetpontosság mérő berendezést, ami 1/10 000-ed mm pontosságú
.
Forgácstech: Az ÖSSZES blokkot az öntvénygyártást kivéve – itt gyártják, itt alakítják ki az összes méretpontos furatot a szelepeknek, a gyertyának, a befecskendezésnek, a teljes hengerfal, hengerfej fúrás, marás, köszörülés, hónolás, MINDEN itt történik. Az LC8/RC8 blokkot pl 1! Automata megmunkáló központ (gigabrutál CNC gép) végzi, aminek az oldalában plexi mögött látni a sorszámozott hevederben a 75 szerszámot, amit ehhez használ, és amiket 2,4 sec alatt magától cserél. Neked már csak a zöld (fehér) gombot kell megnyomnod :-)
.
Gyártástech: A külön érkező jobb/bal oldali hengertömb darabot, illetve a hengerfej/vezérműtengely rögzítést együtt munkálják meg, hogy az illesztések hibátlanok maradjanak. Az LC 8 hengertömb öntvény formában 11,2kg, a hozzá tartozó hengerfej 4,5, amelyek a megmunkálás után 9,2 + 3,3kg-ra csökkennek. Persze az összes forgácsot automatikusan összegyűjtik a gépek és vissza lesz küldve újrafelhasználásra.
.
Belsőégésű motorok / Erőátvitel: röpsúlyos dekompresszor bütyök a vezérműtengelyen, 180 fokkal elékelve a bütyökfejhez képest, hogy ha a dugattyú éppen „rossz” pozícióban áll meg, az indítómotor akkor is be tudja indítani a 11-12-es kompresszió ellenére, majd alapjárati fordulatot elérve, a röpsúly visszahúzza a bütyköt a vezérműtengelybe.
A vibrációs / terheléses különbségek és az ezekre kitalált megoldások a 2 ütemű / 4 ütemű gépeken, a membrános keverékképzés stb…
.
Diagnosztika: 4 külön motorblokk próbapad van a gyárban, ahol a plafonról lógó csöveken fél perc alatt rájuk köthető a szabályozható hűtőkör – a különböző típusok miatt. A motortartó állványon rögzített ECU csatikból látni, hogy kamránként 3-5 típust tudnak vizsgálni bennük és az elektromos csatikat csak rá kell dugni, hogy üzemkész legyen bármelyik blokk.
PONT mint a Discovery-n :-)
Ott forog előtted egy blokk, vörösen izzó kipufogókönyökkel, miközben a technikus a monitoron figyeli a teljesítménygörbéket és a fordulatszámot. Közelítő belső súrlódás mérés a váltó szekunder kihajtótengelyén (lánckeréknél) stb… BRUTÁLIS!!!
EGY nyári szünetet itt csövezhettem volna és nem kellett volna semmit tanulnom államvizsgára :-)
És mindezt ezért: (a kép félig illusztráció)


Power Commanderrel és Akrapovic rendszerrel 200LE felett van és annyi nyomaték, hogy minden széria gyorsasági gépet lenyom a 0-200-as!!! sprintben :-) haha hahahaha hahahahahaha :-) BAAAAAZZEEE Tavasszal égni fog utánam az aszfalt mint a Ghost Riderben :-)


10.03. Super Duke update & 1-2 érdekesség


Na! Felkerültek a hivatalos képek a netre:




180LE, 144Nm, amiből 100!! már 2500-as fordulaton megvan, úgyhogy még így is 7,2sec alatt van 200-on!!! :-) Ráadásul élőben sokkal jobban néz ki :-)

Ja és mégegy érdekesség a céges parkolóból:




A ¾-e full szénszál és a váltó mellett az a k*va nagy rúd a kézifék, ami NEM az autó rögzítésére szolgál ;-)


10.04. a kis herceg – Duke 390


Majdnem összejött. Mondjuk igazából egy 20km-t tudtam vele menni, mire észrevettem, hogy a kedves kolléga aki visszahozta, elfelejtett szólni, hogy elromlott rajta a termosztát és hűtővíz sincs benne elég, ezért szerencsétlen ha már bemelegedett, 3 percenként fel fog forrni :-(
Ez ugye azért volt szép, mert ugyanazt a 20km-t visszafele így már 1,5 óra alatt tudtam megtenni a 8-10 kényszerszünettel ameddig annyira lehűlt mindig, hogy lábon vissza tudjam hozni. :-P
Pedig ha működik, akkor nagyon fasza.
Akkora, mint egy BMX, könnyebb, mint egy robogó és a kávédaráló hangja ellenére simán megy 120-130-at. Így nem tűnik soknak, de ha van egy BICIKLID, amit NEM kell tekerni és mégis 120-at mész vele, az azért kurva jó :-) Vegyetek egyet és meglátjátok! :-D


Egy órával később már újra a 690-essel voltam Moondsee-ben (nem, nem estem bele a tóba, van egy ilyen városka is a Moondsee partján) Ha erre jártok – Salzburg felé az autópályán, nézzétek meg, mert nagyon közel van a pályához és elég jól néz ki:










Hazafele még megálltam Mattsében (jó, igen BENNE A TÓBAN :-P) ami Mattighofentől 10-20km már csak, hogy körbenézzek a tóparton, hát, az se néz ki rosszul:




10.05. Ronggyáázva Werfenben


A nagyobb köbcentivel ugye többet kell menni az előírások szerint, ezért másnap úgy terveztem, hogy elmegyek végre Werfenbe, ahol mindig láttuk régen az A10-esről a várat, és tőle pár km-re ott van Európa legnagyobb jégbarlangja az Eisriesenwelt.
Akkor még nem tudtam, ami megmenthette volna az egész napot, hogy soha de SOHA ne higgy az időjárás jelentésnek!
Megnéztem előző este a telefon widget-es verziót is, meg a wetter.at-t is, mindkettő azt írta, hogy lesz kb 15-17 fok és nem fog esni.
Reggel felkeltem, sütött is a nap, de volt kb 5 fok, mondom inkább megvárom a 11-12 órát, addigra csak lesz a 17-ből legalább egy 13…
10 körül mikor kinéztem az ablakon, már egy ilyen látvány fogadott:


Ok, ez még csak felhő, nem számít, megnéztem még1x a 10 órai előrejelzést, ami még mindig azt írta, hogy felhős lesz az idő, de eső nélkül, és még mindig 15 fok körülit írt du-ra.
Elindultam, letértem Gollingnál a pályáról, hogy a szurdokban levő szerpentinen menjek tovább az utolsó 15-20km-t és nem volt rossz ötlet:



Elértem Werfent, és a várat sem volt nagy kunszt megtalálni, mert a parkoló rögtön a főút mellett van, és egy felvonóval 2 perc alatt fel lehet jutni a vár udvarába:



Innen elég jó kilátás nyílik a városra:


Bent a fegyvermúzeum is elég jól néz ki:



és ha eljöttök megnézni, mindenképpen a gyalogúton gyertek le, mert csak így láthatjátok ezeket:






…na ilyen az igazi 4 ponton záródó biztonsági ajtó :-)


Itt kb du 2 volt még csak és el is indultam a jégbarlang fele, de sajnos nem tudtam, hogy hiába látod aznap délelőtt az időjárás jelentésben azt a naaagy napocskát a kicsi felhőcskével, barátom, készülj fel, HOGY ESNI FOG! :-P


Sőt, kis segítség későbbre, ha valaki motoros túrát, vagy bármilyen kirándulást tervezne ide:
Ha ezt látod, ugye esni fog:


Ha viszont ezt:


AKKOR IS ESNI FOG!!!
Az erősen felhősnél IS ESNI FOG


ENNÉL MEG PLÁNE ESNI FOG :-( :-P (NEM kicsit, nagyon :-P)


…a hőmérsékletet meg nyugodtan el lehet osztani általában 2-vel, az jobban közelít a valósághoz, a kib***tt ködszitálás esélye meg mindig 50%. Vagy van a következő 20 percben, vagy TALÁN nincs :-P

Igen, itt, 80km-re az „otthontól”, Pont akkor, Pont ott IS elkezdett MEGINT ESNI :-P :-(
Ez ugye azért volt jó, mert ha előbb kezdte volna, korábban vissza tudok fordulni és nem ázom ANNYIRA szarrá, ha meg később kezdi, akkor a 1,5 órás út legalább egy részét megúszom szárazon…
De nem.
Értelme nagyon nem volt várni, mert ha épp megint 3 hétig FOLYAMATOSAN esik, mint szept. elején, akkor OKT 20.-SZAL TALÁN MÁR INDULHATTAM IS VOLNA VISSZA :-P
.
Szóval Eisriesenwelt helyett elindultam haza.
10km-rel később már úgy esett, hogy egy monszunhoz szokott indiai is mentőcsónakért kiáltott volna, és mindezt félig ködben, és nem, NEM 15 fokban, ahogy mondták, hanem (a szabály szerint is) max 7-ben :-P …Nincs is annál jobb, mint mikor érzed a cipődben a lábujjaid között hullámzani A JÉGKÁSÁT!!! :-P
Ja… de… van jobb. amikor itt beszopsz egy kib**tt balesetet és a normál tempó helyett mehetsz tovább 30-cal!!!
Mire hazaértem, annyira szarrá áztam, hogy az ujjaim, de még a lábujjaim is olyan rücskösek lettek, mint amikor otthon FÉL NAPRA elalszol a kádban :-P
Nem mellesleg ezalatt szerintem megdöntöttem a leghosszabb folyamatos káromkodás világrekordját SZÓISMÉTLÉS NÉLKÜL :-P :-(
.
Aznap rájöttem, hogy utálom az esőt.
De tényleg.
ÉS kb 40km-en keresztül tervezgettem,hogy mostantól csak Freon gázos hűtőt használok, katalizátor nélküli 6400-es V8-as amerikai benzintemetőt fogok vezetni, és szalonnát sütni is égő autógumin fogok, mert ÉN SZERETEM A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉST!!!
.
Köszönöm a figyelmet.


10.09. Duke 200 megfázva


Milyen meglepő, de megfáztam.
Nem kicsit.
Nem tudom, hogy a múltkori szarráázás miatt, vagy a mellettem ülő kollégától kaptam el. de szarul vagyok.
Eléggé.
Viszont a változatosság kedvéért megint esik, úgyhogy, hogy ne kelljen ilyen állapotban még bicikliznem is hazáig MEGINT ESŐBEN, megkaptam a 200-as Duke-ot bejárásra:


Tök jó.
Bár szegény a 26 lóerejével nem egy tűzijáték, viszont mindennél kisebb. Ha a 390-es volt a BMX, akkor ez a Camping tacskó.
Súlya nincs.
Ha végigkapcsolnám a fokozatokat és kiforgatnám koppig, lehet,h menne 90-110-et saccra, de ez nem arra van. Hanem bejárásra 2Ft-ból.
Nálam volt vagy 5 napig szerintem, és ok, hogy csak a napi 7-8km-t tettem bele, de NEM fogyott belőle a benzin.
Ès nem kell tekerni.
Én részemről átengedtem.
Aki 0-ról akar megtanulni motorozni, annak ez az ideális választás.
Sosem fog megijeszteni, viszont elvisz a környékbe mindenhova, és nemcsak hogy becsülettel megtanulsz váltani - a robogósokkal ellentétben - de még önbizalmat is ad későbbre.
Jó kis járgány.


10.13. Az üveghegyen túl - Grossglockner


A második látogatóim ha csak egy napra is, de kihozták Annettet is,egy köbméter gyógyszerrel együtt, úgyhogy négyen elmentünk most már kocsival megnézni a Grossglocknert.
Ja igen...
Nem mondtam a múltkor, de motorral utoljára nem tudtam elmenni teljesen a gleccserig a hasvaseső miatt, csak az első csúcs tetejére, úgyhogy ami akkor kimaradt, azt most bepótoltuk.
Ami nagyon korrekt az osztrákoktól, hogy ha már a múltkori kilátó pl zárva a téli szezon miatt, akkor nem is kell teljes árat fizetned a kocsival.
De egyszer ilyenkor is látni kell ezt, mert mindenképpen megéri:








10.17. Bejelentkezés és a köcsögök


Mivel már kb másfél hónapja itt vagyok és egyenlőre nem úgy tűnik, mintha nem lennének velem megelégedve, úgy döntöttem, hogy lassan ideje lenne elintézni a lakcím bejelentést a helyi polgármesteriben – na meg inkább most a 15 fokban biciklizek idáig az őszi napsütésben, mint hófúvásban -20-ban decemberben.
A netes oldalak szerint ugyan erre EU polgárként van 4 hónapom az idecuccolástól számítva – a pult mögött mosolygó néni szerint volt rá 3 napom szept. 2-től 5-ig :-)
Nem tudom, mi az igazság, de nem büntettek meg :-)

Interneten sok fórumon megírták, hogy nem egy nagy cucc az egész, csak azt nem mondják sehol, hogy ez két utadba telik.
Az egyik ameddig kikéred AZT a formanyomtatványt, amiből neten úgysem a jót vagy aktuálisat találod meg, aztán szépen hazaviszed, aláíratod a házinénivel, a főbérlőddel, hoteligazgatóval, a mikulással, vagy akinél épp csövezel.
Utána fogod a papírkádat és visszaviszed, az általad megjelölt úti-okmány másolatoddal együtt, leadod és Most vagy kész.
Fizetni nem kell érte, és ha nem hagyod otthon az útleveled mint én, hogy harmadszorra is vissza kelljen menned, akkor 2x 5 perc alatt megvagy.
Kiadják az igazolást,hogy bejelentkeztél és kész.

Ami szembetűnő az otthoni hivatalokhoz képest, hogy az itteni dolgozók nem rosszkedvű, frusztrált, felsőbbrendűségi komplexusos taplók, hanem kedvesek, mosolyognak, az összes hülye kérdésedre Normálisan válaszolnak és Tényleg megpróbálnak segíteni neked.
Üröm az örömben, hogy pont ugyanazon a napon valami BUZI úgy felborította a leláncolt biciklimet a céges parkolóban, hogy a hajólánc méretű láncszemek 3 helyen is jó körömnyi részen alapozóig leverték a festéket a vázról, úgyhogy valamit majd még azzal is kell kezdenem, hogy szerencsétlen ne rohadjon szét a tél alatt…
Ez van sajna… Köcsögök mindenhol vannak :-P

Apróságok a hétköznapokból:


Már másodszorra kapom vissza így a mosott ruháimat, szépen, stokiban.
Tudom, otthon ülve nem nagy szám ez, nekem se volt az, ameddig az volt a legnagyobb gondom, hogy sok a reklám a Maunika show alatt, de most már örülök neki :-)


Ezt meg már korábban fel akartam tölteni, mert így néz ki a főnökségi parkoló. Nem rossz… Ki talál közöttük 20 millió alattit? :-)



10.18. Erdőritkítás és dagonya 0Ft-ból


Egy jó csapatépítő program első és legfontosabb pontja, hogy EZ NEM MELÓ, hanem csapatépítés. Ahhoz meg nem kell flipchart, se kötelező programok, se Dévényi Tibi bácsi.

A  jó csapatépítő program kellékei a következők:
- szerezz a cégedtől 2 elektromos krosszmotort a saját 450-esed mellé, meg a haverod triálgépe mellé, amit bedobtok a közösbe.



- keress egy nyugis placcot, mondjuk egy patakpartot, vagy árteret, ahol nem basztatnak a zöldek az élővilág felbolygatásáért.




- kérd kölcsön a szomszédbácsi trakeszát és tolj össze rajta egy-két buckát, meg némi hordalékot





- dizájnkaják helyett főzz chilisbabot egy baszott kondérral, kenyérrel, sörrel és colával.

Ennyi.
Ez garantáltan mindent visz! :-)
Főleg amikor először csapatsz bele a patakba, vagy csapatsz öklömnyi sarat a saját nyakadba és a kollégák mindenére.


Aztán már mehettek a 0 emisszióval be a legközelebbi erdőbe

vagy akár egy 150LE-s túragéppel is :-)


Végül pedig bedurrant végtagokkal, az őszi napsütésben száradva, vigyorogva told az arcodba a babot :-)
Kell ennél több?
Nem hinném :-)


10.19. Járatlan utakon


Gondoltam, ha már végre egyszer Napsütéses hétvégénk lesz el kéne menni valami jó helyre ameddig még lehet, és ami nincs olyan magasan, hogy már kötelező legyen a téli gumi. Ugye a magassággal itt gondok lehetnek, mert Salzburgtól délre már a sarki trafikok is 800m-en vannak minimum, az 1. emeleti muskátlik meg általában már 1000m felett...
A megoldás, hogy keresni kell olyan utakat, ahol nincs kapu, nincs ellenőr és a madár se jár.
...mint mondjuk ez itt:


30km olyan hegyi szakasz, amit a Google Mapos-on már nehezen találsz meg, mert alsóbbrendű mellékút alatti besorolású kb, arról nem is beszélve,hogy Strobl-ben pl már ki sincs táblázva. Két pajta közt kb egy betonozott traktorbeállónak néz ki, de mire elkezdenél gyanakodni,hogy valakinek a telkén garázdálkodsz és mindjárt kihívják rád a rendőrséget, ide jutsz:




Aztán mész tovább, és miután kifizetted a következő 25km-re az útdíjat egy kis bodegában ücsörgő néninek - aki elég öreg már szegény,hogy ne tudja mi az,hogy téli gumi - elindulsz felfele:




A kanyarokban kicsit figyelni kell mert néha szembejön (kilinccsel előre) egy S2000-es Honda vagy valami hasonló, de csak menj tovább. A csúcsok amiket látni fogsz "csak" 1600-1800m-esek és bár nem egy Glockner, de egyrészt oda már nem lehet felmenni, másrészt meg ha lehetne is, oda még motorral is vagy 20 Eur a belepő, ide meg csak 5.
...és azért ez a látvány sem 4x szarabb :-)








Viszont... A rossz hír az,hogy kezd egyre hidegebb lenni, a következő hétvégén egy kollégának megyünk születésnapot köszönteni, utána való hétvége Nov. 1. - akkor megyek haza - a rákövetkező hét meg már nov. 9., és kötve hiszem,hogy akkor itt még motorozni lehetne, úgyhogy ennyi volt az őszi szezon :-(
De azért majd még jelentkezem ha lesz bármi érdekes...


10.28. R.I.P. Duke 690 :-(


Köcsög egy humora van a sorsnak. A mostani hétvége volt az első, amikor már nem lehet / nem kell menni sem a 690-essel, sem az R-rel, mert elérték az 50 000km-es futástervet. És ugyanez a hétvége volt az ELSŐ amióta itt vagyok, amikor 20 fok fölött lett volna a hőmérséklet és még a nap is kisütött :-P Persze jövőre kb március-áprilisban már kezdeni kéne a tartós tesztekkel, de gondolom vagy május közepéig hó meg latyak lesz és max 5 fok :-P De leszarom. Asszem tavaszra eladom a bőrszerkómat és az idei tapasztalatok alapján szerzek inkább egy thermo-búvárruhát. Úgyis ált. kevesebbszer esem el mint ahányszor szarráázom :-P

A hét szomorú eseménye, hogy holnap végleg elaltatjuk szegény BR5 JCJ-t :-(
Èlt 1 évet és 50 000km-t.
Ma kísértem utolsó útjára a céges parkolóból az auditrészlegig, de már csak toltam.
Nem volt jó érzés. Nem volt az enyém de akkor sem. :-(
Ahány helyre elvitt, amilyen időjárás mellett, mégsem hagyott ott soha sehol, még a legnagyobb monszunban sem és hiába van benne 50 ezer semmi baja. Nem ezt érdemelné :-( Még amikor az ember a sajátját adja el, az sem ilyen szar, mert azért a többségét megveszi valaki, aki remélhetőleg ugyanúgy vigyáz rá és ki tudja hány évig hány száz meg száz km-t megy még. Szegény JCJ viszont ízekre lesz szedve, mint valami egyedülálló macskás néni aki "orvosi célokra" ajánlja magát halála után :-P Kiszedik belőle a blokkot, a váltót, minden kopó alkatrészt bemérnek belőle, aztán a jó része megy bezúzásra, egy két apróságot meg talán megmenthetünk belőle pótalkatrésznek.
R.I.P. JCJ 690 :-(

Más: Néha azért megnézem a céges intranetet, mert itt a HR mellett a dolgozók is töltethetnek fel "közérdekű" hirdetéseket lakástól kezdve a gumicsizmáig kb bármiről. Na itt találtam a múltkor egy fehér holló ritkaságú lakást:
1: NINCS közvetítői díja adóstul mindenestül
2: Nem iszapszentmotoroson van 90+ km-re
3: Új építésű
4: Közel van a céghez (2,5km)
5: Nem 7-8-900Eur mint a többi, csak 5 fűtéssel, vízzel csatornával mindennel együtt.
6: (ami itt szintén iszonyat ritka) az összes bútort - a nappali szekrényét, meg az ágymatracot kivéve ingyen benne hagyják - és nem mellesleg van benne mosógép is ;-)
A képek:



A rossz hír viszont az, hogy mivel 2,5 nappal a feltöltés után vettem észre, már csak a 4. vagyok a várólistán :-( Szóval hiába nézem meg holnap, hiába fizetném ki, akkor is köztudottan és kimondottan a főbérlő szimpátiáján múlik majd, hogy ki kapja meg :-( Persze lehet, hogy a borítékos módszer itt is segíthetne felém billenteni a mérleg nyelvét, de arra meg most nincs pénzem, úgyhogy marad a szerencsétlenebb próba: megborotválkozom :-)
Azért drukkoljatok nekem, hátha szerencsém lesz vele...



10.30. A sors nagy középső ujja


A lakás témáról le van a gond. Merthogy nem kaptam meg. El se jutottam odáig hogy megnézzem, sőt, igazából még odáig se,hogy telefonon leegyeztessem hogy akkor hánykor találkozzunk a bérlővel :-( Este 6-ra kaptam időpontot, erre 4-kor csörög a telefon hogy ne is menjek mert kiadták mégis előbb másnak :-(  
Fasza...

Ezek után tegnap jött a panziós papi és szólt, hogy eljött az idő amit megbeszéltünk, át kéne költöznöm egy másik szobába. A gond csak az, hogy:
- kisebb
- északi fekvésű ergo hidegebb és sosem süt majd be a nap
- a fürdő és a wc sem a szobában van mint egy normális hotelnél, hanem a közös lépcsőházból nyílik :-(  
Még faszább...

Ha mindez nem lenne elég, kezdődik az igazi ősz, és egyre többet esik megint - mint ma is. A gond csak az,hogy 7 fok van és 4km-re lakom a cégtől ami pont elég arra,hogy gyalog már túl sok legyen (1 óra), biciklivel meg csak simán szívás :-( Ma kipróbáltam a bringás-esőkabátos verziót = felejtős
:-P
- Ha a hosszú, bringás verziód van, abban nem tudsz rendesen tekerni,
- ha a rövid mint nekem, abban mogyiktól lefele ázol szarrá.
- mindkettőnél ott a másik gond, hogy mivel tekersz, kapucnival együtt is mindig az arcodra megy egy csomó víz, amitől most csak nem látsz semmit, ha meg hidegebb lesz, rá is fagy tőle a mosoly az arcodra
- ha csinálsz magadnak egy olyan kapucnit, ami meg elöl is zárt - attól meg ugye egy idő múlva nem kapsz levegőt és színváltós lesz a fejed :-P
Ez van. Marad az emelt fővel szarrá ázás átlagban minden 2. nap :-(  
Legfaszább...

És könyörgöm, meg ne kérdezze senki hogy "mééé nem veszel egy kocsit?" Jééé, tényleg, ez ESZEMBE SE JUTOTT BAZZEG!! :-P Mondjuk azért mert:
- a 3-500 Eur közötti kategóriát megveheted, de jó eséllyel levizsgáztatni (amit itt évente kell) már nem tudod - ergo kb használhatatlan
- vagy megveszed és ráköltesz még 2x annyit hogy használható legyen
- az 500 Eur fölöttiekre meg - amiben nincs 679 000km az inkább 800 - milyen meglepő - nincs pénzem :-(
Legleslegfaszább...

Szóval amikor valaki kérdezi hogy mi újság és azt mondom,hogy MINDEN FASZA, na az mostanában ezt jelenti :-(


Az élet apró örömei


De hogy ne csak a rosszat mondjam - tegnapelőtt még szép idő volt és gondoltam, ki tudja meddig lesz ez így, úgyhogy elindultam egy kicsit biciklizni. Nem mentem messzire csak a szomszéd faluig, ahol a domboldalban találtam egy padot:


Ezzel a kilátással:


Majd innen egy kicsit odébb egy kis halastavat: (A képek nem a legjobbak, mert telefonnal készültek)






Persze ezek után ugyanúgy szarráázom majd, és holnap reggel megint egy 40 tonnás kamion vízfüggönye segít majd felébrednem, de azért jó hogy van néha ilyen is...


- a történet a jobb átláthatóság kedvéért itt folytatódik - 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése